The Gazette - Chizuru
Leveled nem tartalmaz mást, csak olvashatatlan jeleket
Találkozni akarok veled, ezeket a te szádból hallani
Nem fogadom el a fehérséget, csak egy sóhaj visszhangzik
Ha megértem az ég színet, talán megmenekülök
Egy nap ezt a bizonytalan légzést is elakarom felejteni
De az erőért való kívánság ellenére, lassan kiszáradok
[A reggel, amit elhárítok] Amikor azt a dalt énekled, tüskék kísérik álmomat
A józanság egybefonódik testem körül
Még az elme is olyan, mintha aludna
Arcodat megérintette a láz, a vágyakozás, a simítás
Mikor az árnyék homályos réseibe nézek (látom) egy álom meleg színeit
Szemeim visszatükrözik képedet
Annak ellenére, hogy a nap, mikor elveszítem látványod eljön
Az én szemeim előtt mindig helyes maradsz
Azokon a napokon, mikor a napfény átragyog a fák koronáin
Többé már nem leszek melletted
Remeg a homályos fehérség
S szavaidat is elfelejtem
Hová folynak a könnyek?
Nevemen szólítasz
Annak ellenére, hogy épp kitörni készülök, erősen tartasz karjaidban
Félek elmenni
Hol vagy, miközben dalodat énekled nekem?
Füleim ezt már nem hallhatják többé, de ez egy bizonytalan szívverés hangja
Még az elme is olyan, mintha aludna
Ez az a megmaradó láz, ami nem engedi, hogy emlékezzek
Mikor a homályos résbe nézek (látom) a valóság hideg színeit
Az ezernyi szárny olyan apró
Kívánságod miatt nem hagynak majd egyedül
Visszatérő mosolyodon kívül
Sóhajommal számolom az emlékeket, az utolsó pillanatig (megjelenik)...
Hallom hangodat
Hajnalban, amikor minden semmivé válik
[Az egyetlen dolog, hogy nem lehetünk együtt]
Találkozni akarok veled, ezeket a te szádból hallani
Nem fogadom el a fehérséget, csak egy sóhaj visszhangzik
Ha megértem az ég színet, talán megmenekülök
Egy nap ezt a bizonytalan légzést is elakarom felejteni
De az erőért való kívánság ellenére, lassan kiszáradok
[A reggel, amit elhárítok] Amikor azt a dalt énekled, tüskék kísérik álmomat
A józanság egybefonódik testem körül
Még az elme is olyan, mintha aludna
Arcodat megérintette a láz, a vágyakozás, a simítás
Mikor az árnyék homályos réseibe nézek (látom) egy álom meleg színeit
Szemeim visszatükrözik képedet
Annak ellenére, hogy a nap, mikor elveszítem látványod eljön
Az én szemeim előtt mindig helyes maradsz
Azokon a napokon, mikor a napfény átragyog a fák koronáin
Többé már nem leszek melletted
Remeg a homályos fehérség
S szavaidat is elfelejtem
Hová folynak a könnyek?
Nevemen szólítasz
Annak ellenére, hogy épp kitörni készülök, erősen tartasz karjaidban
Félek elmenni
Hol vagy, miközben dalodat énekled nekem?
Füleim ezt már nem hallhatják többé, de ez egy bizonytalan szívverés hangja
Még az elme is olyan, mintha aludna
Ez az a megmaradó láz, ami nem engedi, hogy emlékezzek
Mikor a homályos résbe nézek (látom) a valóság hideg színeit
Az ezernyi szárny olyan apró
Kívánságod miatt nem hagynak majd egyedül
Visszatérő mosolyodon kívül
Sóhajommal számolom az emlékeket, az utolsó pillanatig (megjelenik)...
Hallom hangodat
Hajnalban, amikor minden semmivé válik
[Az egyetlen dolog, hogy nem lehetünk együtt]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése