The Gazette - Mayakashi
Néha olyannyira üres vagyok, hogy bőröm szakadozni kezd
A torkom érdesnek érzem
Kinyitom szemeimet és beveszem a varázslatot
Azért, hogy aztán szép lassan darabokra törhessem
Fel kellett volna oldoznom kétségeimet
Ez a kietlenség, amely nem akar kérdeződködni
Csak ölelem az értelmetlenséget
A cseresznyevirágok, melyek elfelejtették színüket, most táncolnak
Változásuk mégis szabálytalan
Ez nem olyan, mintha akartam volna valamit azért, hogy felejthessek
Mert már tudtam a cserbenhagyásról
Elérted, hogy azt bámuljam, miközben alszok
Ebben a mély hazugságban
Csak játszom a tehetetlent
Az önteltség most megfordul
Eddig még nem láthattam a felém nyúló kezet
A csókok csalódásban csattantak el, a sértéseket pedig elfelejtettem
Aztán amikor feleszméltem, újfent nem volt itt senki
A lezúduló nyugalomban, nem reménykedem válaszokra vagy a szeretetre
S mikor ez a pillanatnyi elmenekülés véget ér, azt tettetem majd, hogy
most már nem tudok semmit
Csakhogy a homályos messzeségből hallatszódó nevetés
Túl szomorú
Amikor melletted állok, a köztünk lévő csekély távolság
Túl enyhe és rideg
Mint a színüket változató virágszirmok
Ha eljön az idő, azért kérlek, emlékezz
Mint a fonnyadó, lehulló virágszirmok
Még ha el is jön az, az idő, kérlek, ne feledj
Csak játszom a tehetetlent
Az önteltség most megfordul
Eddig még nem láthattam a felém nyúló kezet
A csókok csalódásban csattantak el, a sértéseket pedig elfelejtettem
Nem volt itt senki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése